Friday, February 5, 2010
A magyar Capa
Szarkasztikus cím, de találó... Még valamikor 2000 táján egy, a Fotó-Videóban megjelent cikken felbuzdulva felkerestem Dr. Szentpétery Pétert, egy haláláig aktív, valódi reneszánsz embert. Nem csak arról volt nevezetes, hogy ő volt a 2. világháború utolsó élő magyar haditudósítója, hanem arról is, hogy a háború végén sokakkal ellentétben nem semmisítette meg a negatívjait, hanem nem kevés bátorsággal megőrizte azokat a rendszerváltásig. S mintha ez már nem lett volna épp elég kockázatos az antiidőkben, 56-ot is végigfotózta és azokat a képeket is megőrizte.
Találkozásunk során szerény és zárkózott volt, fotózni is csak azzal a feltétellel engedte magát hogy adok neki a képekből. Én viszont súlyos hibát követtem el, mert úgy gondoltam hogy ezzel a megtisztelő feladattal hűséges társamat, a régi Chinon CM7 kamerámat bízom meg. Csakhogy kiderült, a Chinon zárja rosszul működött és egyetlen kép sem sikerült. Annyira szégyelltem magamat hogy még csak nem is szóltam róla Szentpéterynek. Amikor 2005-ben elhunyt, úgy gondoltam hogy ez a vétkes mulasztás már életem végéig kínozni fogja a lelkiismeretemet.
Ma az 1X-en egy érdekes vita volt arról hogy Capát szeretjük és tiszteljük, de nem volt-e a másik oldalon ugyanolyan tehetséges fotós, aki csak azért nem lett hozzá hasonló sztár, mert bár képein a katonák ugyanúgy szenvednek és harcolnak, mint Capa képein, csak éppen a vesztesek egyenruháját viselik? Márpedig Capa és Szentpétery - az "elég közeli" képek bátorságán túl - azért is rokoníthatók, mert képeik az egyéni emberről szólnak a háborúban, nem ideológiáról és propagandáról.
Szerettem volna az 1X-es haveroknak megmutatni pár Szentpétery-fotót, de hosszú keresés után csak 1956-osokat találtam. Azokat is pocsék minőségben, egy 1996-ot idéző freewebes oldalon. Ekkor támadt a gondolatom, hogy felveszem a kapcsolatot a hagyatékát kezelő lányával, mert Szentpétery munkássága a mostaninál többet érdemel. Talán így sikerül, mintegy poszthumusz, lerónom a régi adósságomat? Nosza, írtam egy emailt és felajánlottam, hogy a képeket normálisan beszkennelem, csinálok egy weboldalt korrekt angol fordítással és a többi. Legnagyobb örömömre Szentpétery Márta nem zárkózott el az ötlettől, így remélem hogy a továbbiakat valamikor Pesten megbeszélve vele, hamarosan több száz don-kanyarbeli negatívtekercs várja majd az asztalomon hogy a legjobb képekből méltó emléket állítsak Szentpétery Tibornak és a képein szereplő magyar katonáknak.
Egyébként Szentpétery életét egyszer egy Leica mentette meg azzal, hogy felfogta egy orosz mesterlövész golyóját. (Mit nem adott volna Capa egy ilyen sztoriért...) Velledits Éva fenti fotóján az életmentő Leicával látható.
Apropó Capa... már csak az ő emléktábláját kéne megcsinálni a szülőházára a Városháza utcában, mert ez a projekt is lassan 10 éve húzódik, aztán szerintem rendben is lennék a lelkiismeretemmel.
Subscribe to:
Post Comments (Atom)
9 comments:
Úgy tudom, az a tábla fent van. Egy fotós újságban olvastam, hogy ott a házfalon a tábla a következő felirattal: állították a fotográfia magyar barátai. Márpedig ezt anno a te szervezkedésedben akartuk így. És azt hittem lemaradtam valamiről. Akkor ezek szerint te is?
A sztori pedig valóban érdekes, akár egy párhuzamos kiállítást is el tudok képzelni.
Amikor utoljára láttam a Capa-házat, nem volt rajta tábla. Vagy olyan kicsi hogy nem vettem észre.
Szólj , ha itt jársz, majd a közelünkben, hátha össze tudunk futni ! ;) Szentpétery bácsi s családunk közeli barátja volt apósomon keresztül, együtt nőttek fel, közeli szomszédságban.S micsoda véletlen unokáik egy osztályba kerültek... :) Mikor a fotózással kezdtem foglalkozni, kaptunk egy ilyen feladatot, hogy készítsünk egy beszélgetést egy idős fotóssal, s én őt választottam.Akkor már kerekes székben ült, de nagyon készséges s aranyos volt, sokat mesélt s minden kérdésemre válaszolt.Valahol még a hangfelvételem is megvan amit jegyzetként a diktafonnal készítettem a találkozásunkról.Én is bátortalan voltam őt portrézni, még zöldfülüként, pedig szép idős arc volt, de sokkal jobban tiszteltem, minthogy egy rossz képet készítsek róla.Viszont az általa készített családi kép ma is itt áll az íróasztalunkon...
( A beírásod elején van egy kis elírás a nevénél ! )
A Capa házra idén, a 100. évforduló alkalmából került ki a tábla. Nem tudok róla, hogy korábban lett volna, mostmár viszont biztosan van.
A Szentpétery képek scanneléséből lett valami, láthatók valahol? Úgy látom, van egy Szentpétery honlap, de azon csak '56-os képeket találni. Tényleg érdemes volna gazdagítani az archívumot és a párhuzamos kiállítás sem rossz ötlet!
Kedves Attila! Sajnos a Szentpétery-örökösök abszurd feltételeket támasztottak mind logisztikailag, mind anyagilag, hogy lemondtunk a hagyaték digitalizálásáról. Többek közt ragaszkodtak hozzá hogy a szkennelést és feldolgozást náluk végezzük el és elég combos összeget kértek hogy egyáltalán foglalkozhassunk vele, annak ellenére hogy az egészet - a szkennelést, feldolgozást, honlapkészítést és annak karbantartását - kizárólag Szentpétery munkássága előtt tisztelegve, non-profit alapon csináltuk volna.
Az írás rendben van, a címmel van bajom; most, hogy Kertészt, Konrádot ki akarják tagadni magyarságukból, nem igazán okos magyar Capaként említeni Szentpéteryt. Aki kiváló fotós volt, bátorságban nemigen maradhatott el Capa mögött, de azért nem is a század egyik legnagyobb fotósa.
Most Konrád és Kertész dolgaiba inkább nem mennék bele, annál kevésbé mert ez egy két évvel ezelőtti poszt és a mai hírekhez vajmi kevés köze lehet.
Viszont felvetném a szentségtörő kérdést hogy Capa tényleg a század egyik legnagyobb fotósa volt-e, vagy csak jókor volt jó helyen és legfőképpen jó oldalon. Amellett hogy a simlissége ellenére máig szeretjük - vagy pont amiatt, hiszen remekül beleillik a számunkra kedves "aranyszívű pesti vagány" sztereotípiájába - azért ha a karizmájától elvonatkoztatunk elég nyilvánvaló hogy azok a képei-anyagai, amiket nem tud eladni hogy az akció közepében készültek (a háborús képein kívül az összes), bizony nem túl izgalmasak. Az ő titka az a bizonyos "elég közel menni" volt, ami akkoriban nagy dolog volt a haditudósítás műfajában, de csak ott. Persze ha azt mondjuk hogy ő volt a világ legnagyobb náborús fotósa, akkor vitának nincs helye.
Szentpéteryvel szerintem nem is érdemes összehasonlítani, egyrészt mert rengeteg képe elkallódott a maradékon meg az örökösök ülnek s így nem látjuk át a munkásságát, másrészt még évtizedeknek kell eltelnie mire a 2. világháborúról a mostani didakszis nélkül tudunk értekezni.
Egyébként ha Whelan-nak hinni lehet (és tud valaki jobb forrást?), Capa maga is tudott erről a szelektív zsenialitásáról és késő éveiben sokat szenvedett tőle, amikor már csömöre volt a háborúktól de mást nemigen tudott fotózni.
Amit írtam kirekesztésről, 2010-ben sajnos már működött.
Ízlésekről elég nehéz vitázni, de azt gondolom, kevesen vélik úgy, hogy Capa "nem háborús" képei nélkülözik az izgalmakat. Engem legalábbis lenyűgöznek a portréi, a kolhozokról, kibucokról, az újjáépülő Budapestről készült képei.
A "vonzó pesti vagány" meg jó PR fogás, de persze izgalmas is, jó lenne még többet megtudni Capáról, szívesen olvasnék jó életrajzot - sajnos, nehéz lehet lehámozni a mítoszokat a valós életről. De mindennek közvetlenül nem sok köze van a képeihez, azok önmagukban megállják a helyüket.
Post a Comment