Szarkasztikus cím, de találó... Még valamikor 2000 táján egy, a Fotó-Videóban megjelent cikken felbuzdulva felkerestem Dr. Szentpétery Pétert, egy haláláig aktív, valódi reneszánsz embert. Nem csak arról volt nevezetes, hogy ő volt a 2. világháború utolsó élő magyar haditudósítója, hanem arról is, hogy a háború végén sokakkal ellentétben nem semmisítette meg a negatívjait, hanem nem kevés bátorsággal megőrizte azokat a rendszerváltásig. S mintha ez már nem lett volna épp elég kockázatos az antiidőkben, 56-ot is végigfotózta és azokat a képeket is megőrizte.
Találkozásunk során szerény és zárkózott volt, fotózni is csak azzal a feltétellel engedte magát hogy adok neki a képekből. Én viszont súlyos hibát követtem el, mert úgy gondoltam hogy ezzel a megtisztelő feladattal hűséges társamat, a régi Chinon CM7 kamerámat bízom meg. Csakhogy kiderült, a Chinon zárja rosszul működött és egyetlen kép sem sikerült. Annyira szégyelltem magamat hogy még csak nem is szóltam róla Szentpéterynek. Amikor 2005-ben elhunyt, úgy gondoltam hogy ez a vétkes mulasztás már életem végéig kínozni fogja a lelkiismeretemet.
Ma az 1X-en egy érdekes vita volt arról hogy Capát szeretjük és tiszteljük, de nem volt-e a másik oldalon ugyanolyan tehetséges fotós, aki csak azért nem lett hozzá hasonló sztár, mert bár képein a katonák ugyanúgy szenvednek és harcolnak, mint Capa képein, csak éppen a vesztesek egyenruháját viselik? Márpedig Capa és Szentpétery - az "elég közeli" képek bátorságán túl - azért is rokoníthatók, mert képeik az egyéni emberről szólnak a háborúban, nem ideológiáról és propagandáról.
Szerettem volna az 1X-es haveroknak megmutatni pár Szentpétery-fotót, de hosszú keresés után csak 1956-osokat találtam. Azokat is pocsék minőségben, egy 1996-ot idéző freewebes oldalon. Ekkor támadt a gondolatom, hogy felveszem a kapcsolatot a hagyatékát kezelő lányával, mert Szentpétery munkássága a mostaninál többet érdemel. Talán így sikerül, mintegy poszthumusz, lerónom a régi adósságomat? Nosza, írtam egy emailt és felajánlottam, hogy a képeket normálisan beszkennelem, csinálok egy weboldalt korrekt angol fordítással és a többi. Legnagyobb örömömre Szentpétery Márta nem zárkózott el az ötlettől, így remélem hogy a továbbiakat valamikor Pesten megbeszélve vele, hamarosan több száz don-kanyarbeli negatívtekercs várja majd az asztalomon hogy a legjobb képekből méltó emléket állítsak Szentpétery Tibornak és a képein szereplő magyar katonáknak.
Egyébként Szentpétery életét egyszer egy Leica mentette meg azzal, hogy felfogta egy orosz mesterlövész golyóját. (Mit nem adott volna Capa egy ilyen sztoriért...) Velledits Éva fenti fotóján az életmentő Leicával látható.
Apropó Capa... már csak az ő emléktábláját kéne megcsinálni a szülőházára a Városháza utcában, mert ez a projekt is lassan 10 éve húzódik, aztán szerintem rendben is lennék a lelkiismeretemmel.
