Friday, December 11, 2009

Miért fényképezünk?

Amióta megvolt a könyvbemutatóm, furcsán másnapos hangulatban vagyok. Vagy nevezzem némileg perverzen szülés utáni depressziónak inkább? Nézek ki a fejemből és azon töprengek, akkor most hova tovább. Amatőr létemre anti-amatőr vagyok, mert nem önmagáért szeretem a fotózást, hanem azért amt ki tudok hozni belőle. Csinálom a képeket, felrakom a netre, többször bólintanak rá mint kevésszer, jönnek a visszajelzések - ez remek, ez nem jön be, ez lehetne jobb, mintha valami terméket teszteltetnék egy marketing-kampányban, aztán ott rohadnak valamelyik tárhelyen mint a boltok polcán és nagyjából ennyi volt. Nem ennyiről szól, de nem tudom mennyivel többről szólhatna. Ha már szülést mondtam: a gyerek legalább velünk van egy ideig, de a fotók azonnal elválnak tőlünk és önálló életre kelnek abban a pillanatban, hogy feltesszük valamelyik galériába, és többnyire fogalmunk sincs hogy aztán mi történik vele. Megfog valakit? Mond és jelent valamit valakinek? Még ha páran írnak is rá, ezek többnyire fotósok, és ugyanolyan kevéssé fotózunk a többi fotósnak, ahogy a pék sem a többi péknek süti a kenyeret. Akad-e olyan képünk amelyik kikerül a webgalériák kisvilágából és azon túl is megáll a lábán? Egyáltalán mi az, ami valamennyire igazolná azt a rengeteg pénzt, időt és energiát amit fotózásra fordítunk?


Eddigi legnagyobb fotós sikerélményem még 9 éve volt, amikor egy csoportos kiállításon éppen a rendezővel beszélgettem. Egy számomra ismeretlen spanja ráköszönt és azt mondta: az egész anyagból a "Nézőpontok" c. kép a legjobb. Ez volt az én képem, én meg csöndben mosolyogtam. Ez sokat jelentett. Nagyjából annyit jelentett, mint amit Speier Dávidnak jelenthetett amikor egyszer valakinek egy buliban azt magyaráztam hogy a magyar filmszinkron úgy szar ahogy van és egy szinkront csak az menthet meg ha a Speier Dávid írja mert az az ember egy zseni - anélkül hogy tudtam volna hogy éppen magához Speier Dávidhoz beszélek.

Szóval, gondoltam rákeresek a neten saját munkásságomra, hogy legalább lopják-e a képeimet meg hasonlók, és hoppá, ez ugrott az arcomba:


Egy blogger kiválasztotta egy képemet és "téma és variációk" alapon pályázatot hirdetett. S ezeket írta egy Francine nevű látogató:

Le Chef d’œuvre
L’ombre et la lumière, complices du photographe, lui obéissent. Le maître et le modèle auront disparu depuis longtemps que le chef-d’œuvre perdurera. Il bénéficiera peut-être d’une ou plusieurs restaurations grâce à la générosité d’un mécène, fier d’offrir la contemplation du chef d’œuvre aux générations successives d’admirateurs.
Le chef-d’œuvre inspirera d’autres artistes : peintres, dessinateurs, sculpteurs, musiciens, poètes, écrivains …
Il devient alors le noyau de toute création. L’ombre et la lumière le savent, eux, qui vivent le temps d’une galaxie.



Ezt sajna nem fordítom le, mert vakítóan önfényezés lenne. A lényeg, hogy megerősített abban a hitemben hogy van értelme csinálni. Csak megtalálni nehéz az ilyet. A boldogság, amit egy képünkkel adni tudunk, nem mérhető elismerő képértékelésekkel, kritikákkal, még pályázati díjakkal sem. (Sőt, azokkal főleg nem.) Azt hiszem minden alkotónak az a katasztrófája hogy a legtöbb, amit a műveivel adhat, számára láthatatlan marad. De ha csak egyetlen ilyen alkalom is akad, már megérte csinálni és talán élni is. Hüpp.

2 comments:

Flo said...

Hi!
I am glad you saw no harm in us publishing one of your pictures 'loose yourself". Indeed, this is a game I and a mate are organizing so that a picture is the model for artistic creations. Nothing to gain in this game, except the choice of the next model.
I know I should have asked your permission for doing so, and I'm sorry I did not.
By the way, I have to tell you your picture was a success as it attracted lots of gamers, seduced by the beauty of it.
Thank you so much again.
Kind regards,
Flo

nagyerzsi said...

Nyugi, olyan amatőrök, akik viszont nem tudnak fotózni, mint pl. én, is nézik a fotóidat, és tetszenek. Persze, én nagyon szeretem más fotóit sasolgatni, főleg olyanokét, akik olyan pillanatokat csípnek el, amiket soha a büdös életben nem volnék képes elfogni, viszont ha megvan az a bizonyos valami, azt nagyon is észreveszem. Szóval, csak szülögessél tovább, tovább.