Trav barátom, minden relatív. Amit akkor előre megéreztél és veszteségként fogtad fel, elindított a másik irányba, és ha szétnézel az otthonodban talán nem ok nélkül. Persze maga ahangulat. amit a kép nyújt valóban elég depresszív- nézz most ki az ablakon!
Ezt a képet 3 éve készítettem, és nem tudok másképp gondolni a készítés 1/200-ad másodpercére mint életem legmélyebben depressziós pillanatára. Oka nem volt, örültem az új 20D-nek, a nőm (akit egy hónap múlva elhagytam egy csapda miatt) tőlem 1300 km-nyire moziban volt de sok sms-t küldött, hideg volt, de az februárban már itt sem halálos. De mégis. Annak sincs oka hogy feltöltöttem, csak eszembe jutott. Mert eszembe jutott hogy egyre inkább lemaradok életemnek arról az otthoni oldaláról ami segít elviselni az itthonit. Mert néha hatalmába kerít annak a régi februárnak a hidege. Atomokra szakadt az életem, annyi frontos háborút vívok ahányfelé nézek. Veszíteni nem szeretek, de ettől még széthullhatok. Szét is fogok, aztán ha egyszer a rendszer sorban kiköpködi a darabkáimat úgy huszonöt év múlva, nem lesz hol összeszedni. Talán jobb is, mert a haza akkor is megcsal ha a talpunk alatt van. El kell viselni mindent. Senki sem sejti és jobb is, nem az ő dolguk tudni mennyit vívódok. Tartani kell a vonalat. Még nincs itt a visszafordulás ideje.
2 comments:
Trav barátom, minden relatív. Amit akkor előre megéreztél és veszteségként fogtad fel, elindított a másik irányba, és ha szétnézel az otthonodban talán nem ok nélkül. Persze maga ahangulat. amit a kép nyújt valóban elég depresszív- nézz most ki az ablakon!
Ezt a képet 3 éve készítettem, és nem tudok másképp gondolni a készítés 1/200-ad másodpercére mint életem legmélyebben depressziós pillanatára. Oka nem volt, örültem az új 20D-nek, a nőm (akit egy hónap múlva elhagytam egy csapda miatt) tőlem 1300 km-nyire moziban volt de sok sms-t küldött, hideg volt, de az februárban már itt sem halálos. De mégis. Annak sincs oka hogy feltöltöttem, csak eszembe jutott. Mert eszembe jutott hogy egyre inkább lemaradok életemnek arról az otthoni oldaláról ami segít elviselni az itthonit. Mert néha hatalmába kerít annak a régi februárnak a hidege. Atomokra szakadt az életem, annyi frontos háborút vívok ahányfelé nézek. Veszíteni nem szeretek, de ettől még széthullhatok. Szét is fogok, aztán ha egyszer a rendszer sorban kiköpködi a darabkáimat úgy huszonöt év múlva, nem lesz hol összeszedni. Talán jobb is, mert a haza akkor is megcsal ha a talpunk alatt van. El kell viselni mindent. Senki sem sejti és jobb is, nem az ő dolguk tudni mennyit vívódok. Tartani kell a vonalat. Még nincs itt a visszafordulás ideje.
Post a Comment